HIRDETMÉNY A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdése alapján „az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő április 1-je és április 30-a között – a kormányhivatal által közleményben vagy hirdetményben közzétett időpontban – köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. Amennyiben a választott iskola a gyermek felvételét elutasító döntést hoz, a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő öt napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.” A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (7) bekezdése alapján „az iskolába a tanköteles tanulókat az első évfolyamra - az állami intézményfenntartó központ véleményének kikérésével - a kormányhivatal által meghatározott időszakban kell beíratni.”
A miniszteri rendelet 22. § (1) bekezdése szerint „a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről a kormányhivatal közleményt vagy hirdetményt köteles közzétenni a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal, amelyet megküld az illetékességi területén működő települési önkormányzatok, továbbá az állami intézményfenntartó központ (a továbbiakban: Központ) részére.”
A fenti jogszabály alapján dr. Tarnai Richárd a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja Hirdetményt tesz közzé.
Húsvéti készülődés Március 15. A szadai Faluház régi teás és kávés csészéket keres adományként MEGHÍVÓ - Képviselő testület soronkövetkező ülésére "Talált pénz! Civil Ház 1848 méter futás Szadán a Nemzeti Ünnep alkalmából! Történelmi Kávéház „Szada Nagyközség Önkormányzata a településképi véleményezési eljárásról rendeletet kíván alkotni. A rendelet tervezet kapcsán az Önkormányzat 2015. február 8-ig várja a lakosság véleményezését a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címre.
Vécsey László Országgyűlési képviselő fogadóórája
Szada 2014. augusztus 22. Az imázsfilm a nagyközségi cím visszavétele alkalmából készült Szada Nagyközség képviselő-testületének megbízásából.
Tájékoztató Oroszi Sándor polgármester és Vrabély Balázs alpolgármester fogadó órájáról Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2015 Adószámok az adó 1%-nak felajánlásához Magyarország hol tart a megújuló energiaforrások felhasználásában? Tájékoztatás Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatásról Faluház előzetes
Programjainkról részletes tájékoztatást a www.szadafaluhaz.hu -n olvasható. Közérdekű híreink:
2011. szeptember 1.-től Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár a Faluház hivatalos neve.
Bagoly vár könyvtár Nyitvatartása: Hétfő 9-től 18 óráigKedd 9-től 18 óráig Szerda 08-től 14 óráig Csütörtök 12-től 19 óráig Péntek 9-től 18 óráig A művelődési ház nyitvatartási rendje nem változik.
Új programjainkról,
Továbbra is szeretettel várjuk és látjuk Önöket !
Juhászné Zsóka Művelődési Ház / Faluház/ vezetője
Programjainkból: (további részletek a www.szadafaluhaz.hu oldalon)
Ősszelé induló kiscsoportjainról olvashat bővebben:
|