|
Válasz:Ünnepek 14 éve, 6 hónapja
|
|
|
A REFORMÁCIÓ TÖRTÉNETE
(2. rész)
A reformáció másik nagy ága Svájcban bontakozott ki. Elsőként Zürich vált protestánssá, ahol Ulrich Zwingli (1484-1531), majd Heinrich Bullinger (1504-1575) tevékenységének hatása volt döntő. Genf városa Guillaume Farel (1489-1565) munkássága nyomán csatlakozott a reformációhoz, majd a város hitéletében Kálvin János (1509-1564) francia teológus és jogász jutott vezető szerephez. Ő hazájából, Franciaországból, hite miatt a máglyahalál elől sok tízezer társával együtt menekülni volt kénytelen és így került Svájcba.
Míg Luther Márton azon a nézeten volt, hogy "mindent meg kell hagyni az egyházban, amit az Isten igéje nem tilt", addig a reformáció másik kiemelkedő személyisége, Kálvin János ennél sokkal tovább haladt. Nála már a második nemzedék kérdései is jelentkeznek, hiszen Kálvin Luther wittenbergi döntésének idején még csak nyolcéves volt.
Tehát Kálvin már nemcsak protestált, hanem reformált is, miszerint a reformáció úgy visz előre, hogy visszaállít. Hallatlan szorgalommal és az ismeretszerzés szenvedélyével tájékozódik az egyházatyák műveiben, ismeri az új kor szellemi áramlatait, a humanizmus kérdéseit, és felfedezi a reformáció negatív jelenségeit is. Az Isten élő igéjének forrásához érkezik meg. Azt tartotta, hogy "mindent el kell törölni az egyházban, amit Isten igéje nem parancsol". Vagyis a kínzó új kérdésekre új válaszok kellenek, s ezek megértéséhez vissza kell térni a gyökerekhez, a Szentírás alapjaihoz, az örök igazságokhoz, és le kell fejteni róluk mindent, mindazt, ami az évszázadok óta rárakódott, a tartalmi kiüresedést és a formai megmerevedést, mert a Krisztus-hit ebben az új életérzésben már másként szeretné kifejezni önmagát. Mindezeket meg kell tölteni új tartalommal, életszerű új formákkal. Az új tömlőbe új bor kell. Ez a magyarázata az oly sokszor idézett "ecclesia semper reformanda" (az Egyháznak mindig szüksége van a reformra) gondolatának.
Ezért Kálvin minden külsőséget eltávolított a templomi kultuszból, mondván, hogy a tízparancsolat megtiltja az Isten kiábrázolását. Nemcsak a külsőségekben végzett ilyen radikális változtatásokat, hanem a tanok közt is. Eltörölte a szentek kultuszát, hiszen az Isten igéje világosan kimondja, hogy Istenhez csak egyedül Jézus Krisztuson keresztül vezet az út. A pápaság intézményét határozottan elvetette, hiszen a Bibliában sehol sem találni, hogy Jézus valakit kinevezett volna földi helytartójának. A hét szentségből csak kettőt ismert el: a keresztséget és az úrvacsorát. Amiket az egyházi hagyomány emelt szentségekké, azokat Kálvin elvetette. S a kereszténység egyik sajátosságának ügyében: a megigazulás (igazzá válás) tanában elutasította azt, hogy a jó cselekedetek érdemszerzők lehetnek. Egyedül hit által, ingyen kegyelemből történik az ember megigazulása. Meghatározóvá vált életében a személyesen átélt bibliai igazság: a "Soli Deo Gloria", egyedül Istenné a dicsőség vallástétele.
Kálvin a Szentírást helyezte a középpontba, az élő Igét, mert a mindenkor elevenen és frissen megszólaló Ige jelenti ki Isten üzeneteit az embereknek. 1536-ban adta ki az Institutio religionis Christianae (A keresztény vallás rendszere) című főművét, amely a reformáció melletti döntéseinek egyértelmű jeleit hordozta magában, s melyben a keresztény hit alapvető kérdéseit taglalta következetesen, bibliai gondolatvezetéssel.
Kálvin nevétől elválaszthatatlan a predesztináció (eleve elrendelés) tana. Kálvin szavai szerint: "Eleve elrendelésnek pedig Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket örök életre, másokat pedig örök kárhozatra rendelt már kezdetektől fogva".
A kálvini reformáció erőteljesebben szakadt el a római egyháztól, mint a lutheri vonal. A reformáció két nagy ágának egyesítésére azonban sokak ez-irányú törekvése ellenére sem került sor. Ennek egyik fő gátját az jelentette, hogy a svájci reformátorok - Lutherrel ellentétben - azt vallották, hogy az úrvacsorai jegyekben Krisztus teste és vére nincs jelen valóságosan, azok csak jelek. A Heidelbergi Kátét (1563) és a Második Helvét Hitvallást (1566) elfogadó kálvinista mozgalomból kialakult Református Egyház, Svájcon kívül elsősorban John Knox (1505-1572) révén Skóciában, majd Angliában, Észak-Amerikában, Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországon, valamint a mai Hollandiában jutott vezető szerephez. A protestantizmus irányzatai közül magyar nyelvterületeken a kálvinista vonal terjedt el leginkább.
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Válasz:Ünnepek 14 éve, 6 hónapja
|
|
|
A REFORMÁCIÓ TÖRTÉNETE
(3. rész)
A reformáció harmadik ágát az anabaptizmus képezte. Az anabaptisták (nevük jelentése: újrakeresztelők) a személyes döntésen alapuló bemerítést gyakorolták a gyermekkeresztség helyett. A Bibliát állították a középpontba, a világtól való elkülönülésre és vagyonközösségre törekedtek, Krisztus közeli visszajövetelét várták. Svájcban 1523-tól sorra alakultak az anabaptista gyülekezetek.
A "svájci testvérek" közösségei 1527-ben elfogadták a Schleitheimi Hitvallást. Az anabaptizmus térhódítása a német területeken elsősorban a társadalmi átalakulásért fegyveres harcot is vállaló Münzer Tamás (1490-1525), Németalföldön Simon Menno (1496-1561), a Habsburg-tartományokban pedig
dr. Hubmayer Baltazár (1481-1528) és Hutter Jakab (?-1536) nevéhez fűződik. Hutter követői gazdasági - termelő és értékesítő - tevékenységet is folytató ún. habán közösségeket hoztak létre. Az anabaptista igehirdetők sorsközösséget vállaltak az elnyomott szegény néppel, s ezért „tanaik” a reformáció legforrongóbb éveiben a reformátorokéval vetekedő, hallatlan népszerűségre tettek szert, kivált a rengeteg lelki válság és gazdasági nyomorúság közt hányódó kispolgári s kisebb részben paraszti körökben.
A szinte mindenütt üldözött anabaptisták hitelveinek nagy része az 1609-től kibontakozó baptizmusban máig tovább él.
1517. október 31-e gyújtópontja volt Európa népei lelki megújulásának. A sötét középkor évszázadai után messze világító fáklyaként ragyogott föl a nemzeti nyelvre lefordított Szentírás, és annak egyik legfőbb üzenete: „Az igaz ember pedig hitből él!” Az újból felfedezett hitigazság üzenete futótűzként terjedt szét a kontinens népei között. Így jutott el hozzánk magyarokhoz is a lutheri, a kálvini és a reformáció harmadik, népi irányzataként számon tartott anabaptista tanítás. A történelmi egyházak sorában a baptisták bátran hangoztatják azt a sokszor méltatlanul elhallgatott és letagadott történelmi igazságot, hogy a kétezer éves keresztyénség törzsén a reformációval egy időben jött létre az a bibliai alapelveket követő evangéliumi ébredési mozgalom, melynek a mai baptisták az utódai.
A két nagy protestáns egyház – az evangélikusok és reformátusok – mellett joggal állítható, hogy a baptisták útja volt Európában a legvéresebb. Történelmi adat, hogy tíz évvel a reformáció indulása után, a mohácsi vészt követő esztendőben, 1527. augusztus 20-án I. Ferdinánd király rendeletet adott ki Budán a tömeges méretekben elszaporodó hitújítókkal szemben. Ebben az „Edictum aversus anabaptistas...” – azaz „Rendelet az anabaptisták ellen...” kezdetű királyi diktátumban többek között a következő olvasható: „az anabaptistákat mint lázadókat fejvesztés, vízbe fullasztás, megégetés halálnemeivel kell sújtani...”
A Budán kiadott királyi rendelkezésnek számtalanul estek áldozatul. Elsők között halt vértanúként máglyahalált 1528-ban dr. Hubmayer Baltazár anabaptista hittudós, Luther korábbi harcostársa, a regensburgi katedrális volt főpapja, aki anabaptista röplapjait mindig ezzel a mondattal zárta: „Az igazság halhatatlan!”
Vagy említhetnénk Fischer András, Felső-Magyarország anabaptista reformátorának a nevét, akit a felvidéki Krasznahorka várbörtönében kínoztak, majd a vár legmagasabb bástyájának tetejéről taszítottak le 1540-ben a szédítő mélységbe a felnőtt-hitvalló keresztség/bemerítés igazságának hirdetése és gyakorlása miatt. És még hosszan lehetne sorolni a mártírok neveit...
Az anabaptizmus-baptizmus közel 500 éves történelme során, sokszor a megsemmisülés fenyegette ezt a közösséget. Üldözés, máglyatűz, vízbe fojtás, várbörtön, kivégzések, diszkrimináló törvények, megbélyegző előítéletek kísérték nagyon sokszor a történelem útvonalán.
Nemegyszer kellett újrakezdeni, mégis hinni, mégis remélni, az eltiport helyzetből is talpra állni. Igazzá váltak az ige szavai: „Emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki! Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandó vagyonotok van. Ne veszítsétek el tehát bizodalmatokat, amelynek nagy jutalma van!”
(Zsidókhoz írt levél 10:32–34)
Istennek legyen hála azért, hogy a reformáció kezdetétől fogva jelen lehet a baptista tanítás is itt a Kárpát-medencében., amely a hitélet megújításán túl nagyban hozzájárult a nyelvi, irodalmi és ének-zenei kultúra fejlődéséhez is.
Végezetül mit is mond nekünk a reformáció, a reformátorok, Luther, Zwingli, Kálvin, Hubmayer, Hutter szellemi üzenetei? Ha az ő nyomdokain haladunk előre, egy olyan élő folyamatnak lehetünk a részesei, amelyet az Isten indított el, és folytatni kíván még ma is, a mi nemzedékünk életében is - ha mindenkor az élő Igét, magát az Úr Jézus Krisztust helyezzük életünk középpontjába.
Luther Márton, amikor az egyházi és világi hatóságok arra akarták kényszeríteni, hogy vonja vissza azokat az újból felfedezett bibliai igazságokat, amiket Isten Szentlelke világosított meg szívében, ezt kiáltotta tanúságtétele után az inkvizícióra is kész vallatóinak: „Itt állok, másként nem tehetek!”
Ez a bátor kiállás erőt és biztatást adott azoknak, akik hozzá hasonlóan készek voltak az evangéliumot tisztán hirdetni, és következetesen megélni.
A reformáció ünnepén azoknak a hithősöknek a sorára emlékezünk, akik Jézus Krisztus példáját követve készek voltak „életüket adni barátaikért, testvéreikért”.
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Ünnepek 14 éve, 5 hónapja
|
|
|
A 2009.12.08.-2010.05.09. közötti bejegyzések visszamenően megtekinthetőek a "köszönet" bejegyzésben megjelölt elérhetőségeken!
ADVENT
Az advent a latin "adventus" szóból származik, jelentése eljövetel. Eljövetele Jézus Krisztusnak, Isten fiának, aki azért születik, hogy kereszthalálával megváltsa bűneinket. Karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kicsik sok ajándékot, a nagyok pihenést, nyugalmat remélnek tőle. Még ha nem is világos mindenki számára egyértelműen karácsony üzenete, mégis valami szelíd, nyugodt érzés, végső soron valami manapság már egészen ritka dolog, a szeretet árad belőle.
Kétezer éve Betlehemben, egy pajtában született meg Jézus. Ekkoriban a kegyetlen Heródes Antipas uralkodott Júdeában. Mihelyt tudomására jutott, hogy „király" születik, azonnal félteni kezdte a hatalmát és rettenetes vérengzést rendelt el. Minden elsőszülött fiúgyermeket megöletett, hogy Jézustól így biztosan megszabaduljon. Jézus azonban családjával Isten figyelmeztetésére elmenekült onnan, hiszen neki küldetése volt. Kereszthaláláig tanított, gyógyított, csodákat tett és segített az embereken. Az ő eljövetelét ünnepli a keresztény világ mind a mai napig karácsony ünnepével.
Ez ünnepre való készülődés időszaka, az advent december 24-ét, szentestét megelőző négy hét, amely mindig vasárnappal, idén november 29-én kezdődik. Manapság nálunk is egyre inkább terjed a gyerekek által igen kedvelt adventi naptár hagyománya, ami ennek az időszaknak az időmérő eszköze. Azon időszak előrehaladtára figyelmeztet minket nap mint nap, melynek vége szent karácsony ünnepe. A mai adventi naptárok 24 kis ablaka mögött, - melyeket december elsejétől kell kinyitogatni - édesség rejtőzik. A hagyományos, vagy saját készítésű adventi naptárokon karácsonyi rajzos motívumok és karácsonyi jókívánságok találhatók. Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült a müncheni Lang kiadónál, azóta pedig ezernyi újabb változat jelent meg.
Szintén hagyomány az adventi koszorú készítése. Az adventi koszorút úgy kell elkészíteni, hogy a koszorú alapot díszes szalaggal betekerjük és kisebb fenyőgallyakkal feldíszítve négy gyertyát szúrunk rá, majd advent minden vasárnapján eggyel több gyertyát gyújtunk meg. Így az ünnep beköszöntekor mind a négy gyertya ég. A hamburgi Johann Heinrich Wiechern 1838-as feljegyzéseiből kiderül, hogy az első - kocsikerék nagyságú - adventi koszorún még 24 gyertya állt, amikből minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat. A gyertyák meggyújtása után adventi dalokat énekeltek és bibliai idézeteket olvastak fel. A Szentestén pedig nem akármilyen fényárban úszó adventi koszorúnak örvendezhettek.
Talán ma már kevésbé ismeretes, hogy a közterületeken található igen kedvelt, lámpákkal kivilágított karácsonyfáknak és a karácsonyi fényben úszó utcarészleteknek is szimbolikus jelentése van. A fény a sötétségben az ősi vallási jelentés szerint a kereszténységnek a pogány világban való megjelenésére utal. A szépen díszített utcák, terek emellett kedves, meghitt hangulatot is teremtenek, mintha az otthont az utcára varázsolnák és embertársainkkal szeretetben való ünneplésre biztatnak.
Áldott, békés várakozást kívánok mindenkinek.
„Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!”
(Márk 13:33-37)
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2010-05-13 11:31 : .
|
|
|
Ünnepek 14 éve
|
|
|
MENNYBEMENETEL NAPJA
Apostolok Cselekedetei 1:1-11
(olvasd el az igeversek rovatban)
Egy egyszerű csütörtöki nap volt akkor, majd kétezer éve. Lassan csitult Jeruzsálemben és környékén a Jézus feltűnése, sok-sok gyógyítása és tanítása, majd elfogatása és keresztre feszítése körüli zaj, forgatag. Ugyan emberek tucatjai, sőt százai állították, hogy találkoztak a feltámadott Úrral, de hát ez olyan hihetetlennek tűnt az emberek többségének, hogy inkább a feltámadott Krisztus keresése helyett a biztos kenyérkeresethez fordultak. Fogták a kapát, az ekét, a szerszámokat, vagy éppen a halászhálót, s mentek a földekre, a mezőre, mentek halászni, kereskedni, egyszóval a mindennapi dolguk után. Mentek, ezen a hétköznapon, ezen a csütörtökön is.
Eközben egy pár tanítvány, akik közel voltak, közel maradtak az Úrhoz, az Olajfák hegyére, a jól megszokott találkozási helyre mentek a Mesterrel. A Mester tanította őket. Azt mondta nekik: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” (ApCsel 1:4-5)
A tanítványok meg csak néztek, csodálkoztak, értetlen, kikerekedett szemekkel, s olyan gyengének, olyan tehetetlennek érezték magukat. Aztán még hallották, ahogy a Mester azt mondja: „… erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8)
Aztán látták, ahogy egyszer csak felemelkedik közülük, ahogy felhő takarja el Őt a szemük elől. „Amint Jézus távozása közben feszülten néztek a tanítványok az ég felé, íme két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (ApCsel 1:10-11)
Ha Jézus felment volna a mennybe úgy, hogy nem hangzik el egyúttal az itt maradókat megerősítő üzenet, hogy Ő visszajön, vajon ünnep lenne-e ez a csütörtök? Ünnep lenne-e, örömteli nap volna-e, vagy csupán a Jézussal megszakadt kapcsolat emléknapja?
Nem a magukra maradottság félelme és üressége kellett volna-e, hogy erőt vegyen a tanítványokon? Nem kellett volna-e ennek a vezető nélkül maradt maroknyi krisztusi közösségnek a semmibe tűnnie rövidesen? De nem ez történt! Nem tűnt el, nem oszlott fel, nem semmisült meg, hanem valami egészen különös módon, emberi logikával szinte megmagyarázhatatlanul, megerősödött, hihetetlen növekedésnek indult, s erősödik, növekszik a Krisztus népe ma is, akkor is, ha Európában mi nem is ezt tapasztaljuk.
Mert az Isten népe nem maradt Isten élő jelenléte nélkül! Nem maradt pásztor nélkül a nyáj, vezető nélkül az egyház. Mert aki ma is hajlandó a mindennapok, a hétköznapok mindennapi, hétköznapi tennivalói közepette is a találkozásra az Úrral, az megtapasztalja az egykori tanítványoknak, a mindenkori tanítványoknak tett kijelentésének valóságát: „… íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” (Máté 28:20)
Velük volt, vele volt minden egykori tanítvánnyal, … és velünk is itt van! Még nem, most még nem test szerint, de Szentlelke által nagyon is valóságosan. Erővel ruházva fel, a hit, a Lélek erejével a köréje gyűlőket, az övéit. Utat mutatva nekik. Vezetve őket.
Kedves Olvasók, ne a menny távoli magasában keressük a test szerint ma még meg nem pillantható Urat! Ne a távolban akarjuk meglátni, a messzeségben akarjuk felfedezni Őt! Mert itt van, s ha mi itt együtt vagyunk, akkor nem baj, ha minket is megdöbbent a csoda, s álmélkodva eszmélünk rá, hogy ez a jelen lévő Úr nekünk is utat mutat, minket is – a Szentírás által, határozott szavakkal, üzenetekkel – vezet.
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2010-05-13 11:25 : .
|
|
|
Ünnepek 13 éve, 12 hónapja
|
|
|
PÜNKÖSD; - A LÉLEK EREJE
„Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok, és lesztek nekem tanúim, …a földnek mind végső határáig.”
(Apostolok Cselekedetei 1. rész 8. vers)
Pünkösd a tavaszi időszak és az egyházi év egyik fő ünnepe. A keresztyén világban valóban fontos ünnep. Beteljesítése, megerősítése a feltámadásnak, az Atyához való fölemeltetésnek, és főleg Jézus maradandó jelenlétének.
Elnevezése a görög pentekoszté, (ötvenedik) szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban. Mindig a húsvéti páskabárány elfogyasztását követő hetedik héten, 50 nap letelte után ünnepelték. Ilyenkor már Palesztinában jó idõ volt az utazásra és nem csak Jeruzsálem környékérõl hanem a szülőhazáján kívül szétszóródva élõ izraelita férfiak közül is sokan igyekeztek Jeruzsálembe erre az ünnepre. Az ószövetség idején a sínai-hegyi szövetségkötés emléknapja volt, megemlékezés arról, amikor Mózes Istentõl átvette a törvényt a Sínai hegyen. Valamint aratási ünnep; ekkor az elsõ véka árpa-lisztjébõl két árpakenyeret vittek felmutatási áldozatul.
A pünkösd keresztyén tartalmára a bibliai újszövetség, az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvének első fejezeteiben találunk utalást. Itt a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek eljöveteléről van szó, aki szélzúgás és lángnyelvek alakjában jelenik meg az apostoloknak. Erő tölti el őket a magasságból, nyilvánosan tanúságot tesznek Jézusról, és megkeresztelnek háromezer embert. Ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az egyház történelme.
Ezen a pünkösdi ünnepen az Úr Jézus Krisztus tanítványai együtt voltak Jeruzsálemben, egy akarattal imádkoztak. Ez volt az Úr Jézus Krisztus feltámadása és menybemenetele után az elsõ pünkösd ünnepe. Mielőtt Jézus a mennybe ment volna, azt mondta a tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben és kapják a Szentlelket, amely által kapják Isten erejét is, hogy Jézus bizonyságtevői legyenek. Miután Jézus húsvét után negyven nappal a mennybe ment, tanítványainak, akik itt maradtak a földön, nélkülözniük kellett Jézus személyes jelenlétét: tanácsait, bátorítását, irányítását. Erőtlenek voltak, talán féltek is attól, hogy mi lesz velük Mesterük nélkül.
Pünkösd ünnepén azután soha nem tapasztalt dolgok történtek:
Szél zúgását hallották, és az apostolok feje felett kis lángnyelveket lehetett látni. Átélték azt a csodát, hogy mindnyájuk szívében ott volt az Istentől kapott szeretet, és az Istennek való engedelmesség készsége. És valóban kaptak erőt. Vigasztaló, bátorító, erőt adó Szentlelket töltetett ki tanítványaira. Kaptak erőt arra, hogy a mennyben értük és a későbbi tanítványokért szüntelenül imádkozó Jézus kezei legyenek, hogyha kell, segítsenek másoknak.
A Lélek erejével lehet bárki, aki Jézust követi, Jézus lába, és cselekedhet úgy, mint az irgalmas samaritánus. Kaphatnak Jézus mai követői erőt a Lélek által, hogy vállalják az Isten igazságát, és hirdessék az Isten szeretetét. Mert az Isten Lelke szabad emberré tehet bárkit (2 Kor 3:17). Szabaddá a szeretetre, a szolgálatra, ha el kell indulni, ahová Isten küldeni akar.
Karácsony ünnepe a legérthetőbb és legünnepelhetőbb az emberek szerint. Nagypéntek és húsvét már inkább csak azokat foglalkoztatja a hit síkján, akik szeretnék komolyan szolgálni Istent. Pünkösd ünnepével pedig a legtöbben nem tudnak mit kezdeni.
Pedig pünkösd ünnepe volt az, amikor eltűnt a tanítványok félelme és erőtlensége! Beteljesedett az, amiről Jézus beszélt nekik: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok…”(Ján 14:18). Miközben Jézus készíti az övéi számára a mennyei lakóhelyet, és készül az Ő visszajövetelére, aközben a Szentlélek által erőt ad. Leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.
Ha valaki kéri Jézustól bűnei bocsánatát, mert erőtlen lelki állapotában felismeri azt, hogy Isten nélkül élt, vétve Isten ellen, megérti, hogy az igazságosan szerető Istennek az istentelenség bűnét meg kell büntetnie. Ha elhiszi azt, hogyha ebből az állapotából nem fordul oda Istenhez, akkor az ítélet várja; - ez az ember szabad lesz. Mert Isten Lelke az embert belülről teszi szabaddá. Tud már nem vétkezni, tud hinni, tud más életet élni, tud és akar Istennek engedelmeskedni. Isten Lelke megnyitja előtte a Szentírás szavait, és kezdi érteni Isten üzenetét. Isten Lelke az, akinek a segítségével nem csak üres beszéd az, ami elhangzik egy istentiszteleten, hanem élő és ható lesz mindaz, amit hall valaki. Sőt egyszerre kilenc gyümölcsöt is terem a hívő életében Isten Lelke: Az Istentől való szeretetet, örömet, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget és önmegtartóztatást (Gal 5:22-23).
Az az ember, akiben nincsen benne az Isten Lelke, azért olyan erőtlen, lelki értelemben bizonytalan és ingatag, mert nem áll Isten Lelkének vezetése alatt. Isten, az Õ Szentlelke által bevonult az apostolok életébe. Új lelki erõt adott számukra. A gyávákból bátor szónokok lettek, és az isteni erõ képessé tette õket arra, hogy Jeruzsálemben a pünkösd ünnepét ünneplõ, különbözõ nyelveket beszélõ emberek, megértsék õket. Péter apostol igehirdetése hatásos volt. Nem okoskodott, bölcselkedett, hanem miután a tényeket felsorolta, a Szentlélek szócsöveként megtérésre, bûnbánatra szólította fel a hallgatóságot: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan az Úr Jézus Krisztus nevében a bûnöknek bocsánatára és veszitek a Szentlélek ajándékát" (ApCsel 2:38)
Az igehirdetés eredményes volt, mert a Szentlélek, aki erõt, bátorságot adott Péternek előkészítette a hallgatóságot, "Akik azért örömest vették az Õ beszédét, megkeresztelkedtek, és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek." (ApCsel 2:41)
Aki Jézussal a szívében, hitből él, azt Isten lelke vezeti, meggyőzi, irányítja, és alkalmassá teszi a szolgálatra. Vajon nem azért olyan erőtlen sokunk élete – néha még hívő élete is – mert Isten Lelkének ereje van távol tőlünk? És vajon Isten Lelkének erejével élünk-e?
Isten nem a félelemnek lelkét akarja adni, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak a lelkét (2Tim 1:7). A hívő ember úgy éli át Jézus jelenlétét, hogy kap erőt. Az előtte álló naphoz, meg a következőhöz is, és tovább is, egészen életútja végéig. Akik Jézustól várnak mindent, még ha nagyon erőtlen emberek is, Isten segítségével erősek lehetnek, Isten ereje, Isten Lelke által. Akik gyengének érezve magukat szolgálnak Istennek, másoknak, azok átélik azt a csodát, hogy isteni erő árad életükbe. Az ilyen ember szolgálni akar a Lélek erejével, és igaz lesz életére Pál apostol hitvallása: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4:13)
Csak remélni tudom, hogy ilyen, Isten Lelkétől vezérelt, megerősítő, minden igazságra vezető, áldott pünkösdi ünnepe lesz mindnyájunknak, és megértjük, Jézus nem csak egy újabb szép ünnepet, vagy az Ő emlékét hagyta ránk, hanem önmagát, a Szentlélek által. Így akar egészen közel jönni, szívünkbe, hogy más emberré legyünk.
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2010-05-22 13:46 : .
|
|
|
Ünnepek: Hősök Napja 13 éve, 11 hónapja
|
|
|
Május utolsó vasárnapján van a Hősök Napja. Ebben az évben ez a jeles nap május 30-án lesz. A Hősök Napja megtartását két törvény is előírta! Két olyan törvény, melyekről valahogy megfeledkeztek. Elfelejtették őket hatályon kívül helyezni, ezért a mai napig érvényben is vannak!
"Nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni"- mondták ki 1917-ben.
Az ünnep eredetét az 1917. évi VIII. törvényre vezethetjük vissza. Itt mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni.
Ezt követte az 1924. évi XIV. törvény, mely a hősök emlékünnepének megrendezését hét pontban szabályozta. A honvédség számára ez az 1925. május 1-én kiadott, 2519. sz. körrendeletben jelent meg. Egy másik, az 1942. április 25-én kelt körrendelet kimondja, hogy 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért és emléküket ugyanolyan kegyelettel és tisztelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.
Véget ért a háború. Mintha a két törvény meg sem született volna, semmi sem történt fél évszázadon át. A rendszerváltás után a történelmi igazságtevés részeként, 1992-ben a budapesti Ludovika Akadémia épülete előtt újból felállították a hősök emlékművét és ismét fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katonai és polgári áldozatainak emléke előtt május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján. Az ezt követő években aztán egyre több felől hallhattuk, hogy megemlékeztek hőseinkről. Majd a hősök emlékének ünnepét kiterjesztették az 1938 után elesettekre is.
„D-DAY”
(szerző: Kovácsy József)
Győzelmet ültek rajtunk a „nagyok”
Trianonban, ahol népek buktak el,
Hol megásták sírját Európának
Megalapozva kócát a világnak,
Hőseinket húzva bitóikra fel!
Történelmünknek gyászos korszaka ez
A ránk erőszakolt gyilkos ítélet –
Vérrel szerzett örökségünknek átka,
Magyarságunk aljas meggyalázása,
Sárba taposása egy nép hitének!
De mi töretlenül harcolunk tovább
Egy szabad, erősebb Magyarországért –
Mi igenis beszélünk Trianonról,
Megcsonkításunkról, elnyomásunkról,
Ha kell, fegyvert fogunk igazságunkért!
Szabadságfánkat néha öntözni kell
Hazafiak és bitangok vérével –
Ti csak ünnepeljetek, amíg ütünk,
míg lefojtva parázslik izzó tüzünk,
De jaj nektek, ha robbanunk mérgével!
Álljunk teljes erőnkkel csatasorba,
Mi nem ünneplünk, míg rabok vagyunk –
Az eladott testvér honfi nekünk,
Megváltásunkra hitünkkel esküszünk
Mert vérünk, rokonunk, génünk és fajunk!
Ti csak ünnepeljetek, sorsunk bírja,
De ennyi rossz után már csak jobb jöhet,
Ha mi ünneplünk – retteg e világ –
Kiirtsuk földünkről a rákos csírát,
De nem adjuk a szentséges gyökeret!
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2010-05-30 14:14 : .
|
|
|
Fórum
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
