|
A 23. Zsoltár (6/2.) 13 éve, 2 hónapja
|
|
|
MINT GAZDA, GONDOSKODIK RÓLAD!
„Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam.” (Zsoltárok 23:5)
AZ ÁLDÁSOK NÖVEKEDNEK ÉLETÜNKBEN...
Amikor hívő életünkben haladunk az érettség felé, Isten egyre nagyobb áldásokat áraszt ránk most és örökké. A túlcsordulásig töltött pohár erről beszél. A Gazda felelőssége az, hogy tele legyen az asztalánál ülők pohara. Ez a jó vendéglátás jele. A kegyelem alapelve pedig Isten országában az, hogy az áldások túlcsorduló pohara mindig el van készítve. Ezt természetesen Isten embere mindig a hit által veszi át. „Szívvel hiszünk az igazságra, és szájjal teszünk (meg)vallást az üdvösségre” (Róm 10:10).
Az üdvösség az Újszövetség nyelvében a „szódzó", ami megmenekülés, meg/fel/kiszabadulás, meggyógyulás, megoldás elnyerése, szükségletek betöltése - amellett az örök életet is jelenti. A hit elfogad, átvesz, a száj pedig kimond, lerögzít. Ez az útja az áldás poharának Isten embere életében.
Mit jelent ez gyakorlatban? Az élet kihívásai, szorongattatások, próbák és nehézségek, szenvedések során, ha megismered Isten ígéreteit, és kitartóan alkalmazod a Biblia tanítását, a mindenható Isten a megfelelő módon meg fog áldani téged, a megfelelő időben. Ő lesz, aki gondoskodik az eszközökről, amelyek segítségével legyőzheted a csapásokat, a szorongattatásokat és próbatételeket az életedben: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok, de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek, sőt, a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek" (1Kor 10:13).
Ez a kegyelem.
Ha a bibliai tanítást megragadtad, az alkalmassá tesz az áldás befogadására, és lehetővé teszi Istennek, hogy bővölködővé tegyen téged. Ez a bibliai tanításból származó alkalmasság az az összekötő kapocs, amely által nemcsak lehetőséged van az áldás elvételére, hanem az valósággá is válik az életedben. A „csordultig telt pohár" az engedelmes hívő élet jelképe. Ő pedig „mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk" (Ef 3:20).
Senki nem érdemli ki vagy szolgál rá semmire sem Istentől. Amit ő ad, és amit mi elfogadunk, megragadunk, megvallunk és átveszünk a hit által, az egyszerűen csak kegyelem, kegyelem és megint csak kegyelem!
A gondoskodás és áldás a házigazda lényéből fakad. Ő pedig nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, aki „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13:8).
(folyt.köv.)
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Válasz: A 23. Zsoltár (7.) 13 éve, 2 hónapja
|
|
|
ELŐTTED JÁR ÉS KÖVET TÉGED
ISTEN ÖRÖKKÉVALÓ KEGYELME
„Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, és az Úr házában lakozom hosszú ideig (mindörökké)” (Zsolt 23:6)
Itt már nem Absolon erői a fontosak, hiába gyülekeznek Dávid király körül. Az üldözők helyett a mennyet látja Isten embere. A „minden kegyelem Istenét", aki ajándékával és kegyelmével kíséri őt. Hit által látja a láthatatlant. Nem csak a földi élet hátra levő idejére a menny boldogságát, hanem az áldás és a jutalom nagyszerű életét is, az örökkévalóság idején!
Dáviddal együtt Isten mai emberei is bátran mondhatják Isten Igéje alapján: „Tudom, hogy jóságos vagy, Uram. Tudom, hogy szereteted soha nem fogy el. Tudom, hogy körülvettél engem és soha nem fogsz elhagyni. Közelségedben élhetek. Köszönöm neked. Ámen."
„Az Úr házában...” - ez nem csak a mennyet jelenti. Ahol az Úr jelenléte ott van, otthon vagyok. Az Úr házában - Isten közelségében. Ma és itt, ezen a földön, az Úr Jézus Krisztus közelségében.
„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged!”
(Jeremiás Siralmai 3:21-23)
„Hű az, aki elhív erre titeket; és Ő meg is cselekszi azt.”
(1. Thesszalonika 5:24)
Isten hűséges a jelenben, és Ő az marad az örökkévalóságban is.
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm."
(vége)
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Nyári gondolatok 12 éve, 9 hónapja
|
|
|
„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.”
(62. Zsoltár 6.vers)
Életünkben a nyár a pihenés, a kikapcsolódás időszaka is. Sokan ekkor mennek hosszabb-rövidebb szabadságra és gyűjtenek új erőt arra, hogy újra felvegyék a munkának terhét. Ez így van jól, és így van rendjén. Isten mindent harmóniában teremtett, és rendelt az ember számára: a munkát és a pihenést is.
A hosszabb szabadságok mellett van egy rövidebb is: heti egy napot rendelt az Úr a nyugalomra. A tízparancsolat negyedik parancsolata (katolikus felosztás szerint a harmadik parancsolata) szól a nyugalom napja megtartásának fontosságáról. A nyugalom napja, Krisztus feltámadása óta, a keresztyének számára a vasárnap. Ez ajándék Istentől azért, hogy ne legyünk a munka rabszolgái.
De vajon elég csak leállni a tennivalók sorával? Nem! Többre van szükség! Miután megállt a testünk és szellemünk a munkavégzéssel, valahol, valakinél a mi lelkünknek is el kell csendesedni. A zsoltáríró – Dávid – tud egy jó helyet erre: "Csak Istennél csendesül el lelkem." Istennél el lehet csendesedni a léleknek.
Az elcsendesedni nem tudó és nem akaró lélek túlterhelt, kimerül és boldogtalan lesz. Az elcsendesedő lélek pedig kap valamit: reménységet. Olyan reménységet, ami fentről jön, ami az Istentől jön! A kettőre együtt van szükség: pihen a testünk és szellemünk, illetve elcsendesül, megpihen a mi lelkünk - "csak Istennél". Ám ez a harmónikus, idilli kapcsolat Istennel, csak hit által lehetséges.
Emberi kapcsolatainkból megtanultuk, ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, mindkét félnek hozzá kell tennie a maga részét. Isten és ember különös kapcsolatában vajon hogy van ez? Mit ad Isten, és mit kell nekem tennem? Ami Istent és az embert összeköti, azt a Biblia hitnek nevezi. Ez az az eszköz, aminek segítségével Isten elérhető, és vele közösségre juthatunk.
Hogyan kezdődik valakiben el a hit? Hogy kezdünk el hinni?
Nagy titok ez. Aki már hisz, az is nehezen tudja megmagyarázni, hogy mi történt, mi változott, amikor hinni kezdett. Azért nem tudjuk megmagyarázni, mert nem a mi lelki tevékenységeink eredménye a hit, hanem Isten ajándéka. Persze lehetnek körülmények, amik
segítenek hitre jutni: hívő szülők, barátok, társak, kéznél levő Biblia, egy-egy szívbe markoló prédikáció, vagy épp a felébredő lelki éhség valakiben valami igaz, tiszta dolog iránt stb. De ezt is már az Úr adta, hogy megtalálhassuk őt. Adott elég világosságot, hogy a keresők rátaláljanak, de hagyott elég homályt is, hogy keressük őt. A kapcsolatot tehát Isten kezdi. Az emberi oldal itt abban nyilvánul meg, hogy kész-e elfogadni ezt az ajándékot.
Ha már hiszek, akkor ezt a hitet naponta meg kell erősítenem magamban. A keresztyén embert nem annyira a hit birtoklása jellemzi ugyanis, hanem a keresése. Minden megtalált eredmény újabb probléma kiindulása, minden befejezés újabb nyitány. A keresztyén ember sosem válhat ’jó’ hívővé, egy álláspont halálosan komoly képviselőjévé. Hiszen az ember soha nem lehet keresztyén, csak újra meg újra azzá válhat, minden nap estéjén meglehetősen szégyenkezve a maga aznapi keresztyénsége miatt, és minden új nap reggelén hálásan azért, hogy még egyszer merhet belevágni. A keresztyén gyülekezet pedig abban egységes, hogy csupa kezdőkből áll – és hogy éppen ez az igazán jó: újból kezdőnek lenni, elölről kezdeni újra, tehát egyetlen ponton sem megállni. Ez az igaz hit egysége.
Jó, - ha mint egy kezdő -, úgy tudunk rácsodálkozni Istenünkre, úgy kézbe venni a Bibliát mint aki először olvassa,. Az első szeretet éledhet fel ekkor bennünk, ami odavonz az Úrhoz. Persze Istenünk itt is teljesen mellettünk áll, számtalan módon kész segítséget adni, hogy hitünk megmaradjon. Az Igében látjuk, hogy leggyakoribb eszköze az, hogy nagy feladatokra hív el, vagy nagy hitpróbákba enged. Ezekkel tud ugyanis a leghatékonyabban formálni minket, hiszen ki is kell tartani a hitben. „Hit által hagyta el (Mózes) Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.” (Zsid. Lev. 11:27) Pál apostol pedig amikor életét összegzi Timóteusnak, örömmel állapítja meg: „a hitet megtartottam”. Csodás ajándék ez az Úrtól, és nagy feladat is egyben ennek ápolása, növelése egészen a végsőkig.
"Csak Istennél csendesül el lelkem." – mondja Dávid. Igen! Isten Krisztusban megtart minket, mi pedig ne engedjük el soha azt, ami vele összeköt! Elcsendesedő, pihenésre vágyó lelkünk hit által reménységet kapott, éppen ezért miután felüdültünk ebben a nyári időszakban, a Tőle kapott erővel, és küldetéstudattal végezzük a ránk kiszabottakat, amelyre elhívott bennünket!
Kívánok mindenkinek nagyon sok áldást 2011 nyarára!
Túrmezei Erzsébet:
Maradj a helyeden
Maradj a helyeden
ahol Isten látni akar!
Ő tudja mi használ, s mi fenyeget,
elrejt, ha kell, be is takar!
Maradj a posztodon! Ott a helyed.
Ha elfogadtad, amit ő ígért,
a legjobb dolog: hinni!
Az Ő szent lényét sérti a „miért”,
és a te Igéd: bízni!
Maradj a helyeden, ha fárasztó is,
és a feladat nehéz,
az Úr ismeri szíved titkait,
Ő rád szeretettel néz.
A világ csak kínoz és elárul,
fordítsd el tőle arcod!
Az Úr irgalmán szíved elámul,
csak Őt dicsérje hangod!
Krisztus Megváltód! Ő a Vezéred,
ha nehéz úton vezet,
tanítja az engedelmességet,
s életed boldog lehet!
Ő már előre kiválasztotta,
utad merre vezessen,
lépésről lépésre eléd hozza!
Te maradj a helyeden!
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Örömteli várakozás 12 éve, 5 hónapja
|
|
|
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Az Úr közel!”
(Filippi 4:4-5)
Ó, bárcsak tudnék örülni, bárcsak érezném az Úr közelségét! - sóhajtanak fel sokan.
Ha körülnézek a falunkban, a hazámban, a nagyvilágban, azt látom, hogy sok ember és sok nemzet kicsiben és nagyban háborúságban áll, ellenségesen néz egymással szembe. Sokan szorulnak ki munkahelyekről, családi otthonokból, de még a pályaudvarokról, aluljárókból is. Sok a betegség, halál, nyomorúság, sokan éheznek, fáznak, és sokakhoz már senkinek nincs még egy jó szava sem.
Ha magamba nézek, az sem biztatóbb: ott van az én szívemben is a sok indulat, a mások iránti türelmetlenség, a másokkal szembeni meg nem értés. Ott bujkál bennem is az ősi gyűlölet, önzés és kapzsiság, ritka vendég nálam a nyugalom, békesség, szeretet és megértés. Kitekintek a nagyvilágba és betekintek a szívembe, de az Úr közelségét és az ebből fakadó örömöt nem érzem mindig életemben és körülöttem.
A kereső ember vívódásai ezek. Mindazoké, akik igazán keresik az öröm forrását, az Úr közelségét. Milyen öröm, hogyha bizonyságot tehetünk arról, hogy Urunk a templom csendjében, az istentisztelet drága órájában, az áhítat meghittségében, leginkább pedig a róla szóló igehirdetésben van a legközelebb hozzánk! Ezért olyan drága minden szó, amit róla hallhatunk és róla mondhatunk. Ezért olyan fontos minden perc, óra, alkalom, amikor a róla szóló szavakkal feltöltekezhetünk, az élet igéjét magunkba szívhatjuk. Milyen nagy csoda ez, hogy a gyarló emberi szóban Őt magát fogadhatjuk be, Ő maga lép be az életünkbe! Nem mintha az emberi szónak oly nagy hatalma lenne, hanem mert Ő maga áll mögötte. Ő használja fel a gyarló emberi szavakat arra, hogy a még gyarlóbb emberi szívekben szállást vegyen.
A róla szóló szavakon keresztül az Úr maga jön közel hozzánk, hogy közelségével, megbocsátó szeretetével örömöt szerezzen nekünk és mindazoknak, akik körülvesznek minket. Ha meghallottuk a szót, ha közelsége örömöt szerzett nekünk, adjuk tovább! Vigyük közel szavakkal és tettekkel az Urat másokhoz, és szerezzünk örömet a körülöttünk élőknek. Szerezzünk örömet mindazoknak, akik szeretetre és közelségre vágynak, s gyakran sóhajtanak fel így: Bárcsak tudnék örülni!
Az Úr közelségének öröme bizalmat, szívbéli békét és, derűt áraszt. Nem elég azonban csak a külsőt megváltoztatni, a belsőváltozás a fontosabb. Bennünk kell az igazi örömnek megjelennie, ez kell, hogy eltöltse szívünket. Mennyi minden választ el bennünket Istentől. A rossz szokások falként emelkednek előttünk, a helytelen szavak hegyeket alkotnak, elállják utunkat. Bűneink visszahúznak. Ezért érezhetjük azt, hogy most még messze van tőlünk karácsony békéje. De ha szívünkben ott van a vágyakozás, hogy közeledjünk Hozzá, akkor bennünk él a békesség utáni sóvárgás. Ezért töltsön el bennünket reménységgel az, hogy tudjuk, Isten utat készít nekünk. El akarja venni bűneinket, ezért küld Valakit, aki a mi bűneinkért áldozza fel magát, akinek a sebeivel meggyógyulhatunk. Kérjük, hogy indítsa szívünket mély bűnbánatra, buzdítson bennünket boldog készülődésre, örvendező várakozásra, hogy az Üdvözítő születésének napját tiszta lélekkel ünnepelhessük.
Advent az elmélyedés időszaka is. Akik képesek meghallani az evangélium üzenetét, megízlelhetik Isten közelségének nagy titkát. Milyen jó érzés várni arra, akit szeretünk, aki fontos nekünk. Tele van izgatott cselekvéssel ez az idő, melynek nyomán igazi, örömteli lesz a várakozás. Az adventi gyertyák lángocskája megtöri a hétköznapok szürke rohanását, felébreszti bennünk a vágyakozást, hogy szélesre tárjuk szívünk ajtaját, hogy őszinte örömmel tudjuk várni Őt, a világ Világosságát. De ne feledjük, nemcsak saját magunkkal kell törődnünk, hanem másokkal is, hisz nem lehet teljes a várakozásunk, ha nem vesszük észre, hogy körülöttünk szomorú, gondokkal küzdő emberek vannak. Mit kell tennünk? Nem sokat kér tőlünk Jézus, csak annyit amit tőle kaptunk, amit ő írt a szívünkbe. Azt a szeretetet, békét, örömet osszuk meg másokkal, a családban, az iskolában, a munkahelyen. És minden nap kérdezzük meg magunktól. Ma milyen követe voltam Jézusnak? Tudtam valakinek örömet okozni? Vagy csak szomorúság, bánat nőtt a nyomomban? Ha nem kielégítő a válasz, gondoljunk arra, még van időnk, hogy változtassunk. Legyen az idei adventben a jelmondatunk: Jézus csak abban a szívben lelhet igazi otthonra, amelyben a szeretet uralkodik. Tegyünk meg érte mindent.
Úr Jézus Krisztusunk mindent megtesz azért, hogy boldogok legyünk.
Ezért is kívánom azt;
- hogy vágyódjunk mindannyian az Ő közelségébe.
- hogy belépjen az életünkbe, gondolatainkba és cselekedeteinkbe.
- hogy a Róla szóló ige meghallása és befogadása által ez valóság legyen számunkra.
- hogy mindezt tovább tudjuk adni, és másokhoz is közel vigyük Őt.
- hogy tovább sugározzuk azt a szeretetet, békességet és boldogságot, amellyel Ő maga áthatja és beragyogja életünket.
Így várjuk az Ő eljövetelét!
Szabolcska Mihály:
Ádventi ének
Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj elõttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.
Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt szõ a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mitfélne lelkünk?
Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bûnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.
Õ lesz a váltság élet-birodalma;
Változz' örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!
S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jõn fel
Üdvözítõnkkel!
Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsírni könnyünk' édes örömünkben,
Szeretetünkben!
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Szilveszteri tükör 12 éve, 4 hónapja
|
|
|
Az esztendõ utolsó estéjén különös erõvel hatja át az ember szívét a gondolat: valaminek a vége egyben egy másik dolognak a kezdete. Igaz ugyan, hogy az új nap majd ugyanúgy köszönt ránk, mint ahogyan estérõl reggelre újból megvirradunk, de múló napjaink idõszámítással is mérhetõ pergésének ez a mérföldköve mindig megállít.
Megéltük. Átéltük. Túléltük. Ki hogyan, de végérvényesen, visszahozhatatlanul. Mivel pedig a holnap még semennyire sem bontakozik ki az ismeretlenség homályából, inkább visszatekintünk. Az évbúcsúztató szokások, a sokszor fékevesztett, félelmeket vagy az elrontott dolgok vádló hangjait túlharsogni igyekvõ ünneplés igazában profán hálaadás: bármi megtörténhetett volna, de valahogy mégis itt vagyunk.
Amikor keresztyén emberként éljük át ezt a pillanatot, tudjuk, hogy nem kiszámíthatatlan események szerencsés sorozata sodort az év végére, hanem hálaadásunk a gondviselõ, megtartó Isten felé fordul.
Óesztendõ utolsó estéjének evangéliuma azonban sokkal inkább egy új kezdethez illõ, buzdító jézusi szónak tûnik, mintsem visszatekintõ hálaadásra való felhívásnak. De elevenítsük csak fel a magunk mögött hagyott év napjait, eseményeit: hogyan álltunk helyt, mit tettünk, miként szóltunk? Felövezett derékkal, meggyújtott lámpással, a felkészültek, a várakozók biztos hitével, reménységével tudtunk élni? Tudtuk, hogy nem magányosan, az üres ég alatt küszködünk elhordozhatatlannak tûnõ terheinkkel? Átéltük annak örömét, hogy a legnagyobb Úr papírra vetett vagy kimondott szavakba, a hozzánk érkezõ ember tanúságtételébe vagy töredékes szeretetébe, netán éppen a mi legkisebbek felé kinyújtott kezünkbe alázkodva szolgált közöttünk? Hittük mindig, hogy számadásunk egész, mert ami hiányos, azt a Megváltó végtelen szeretete kipótolja? Jézus tükröt tart elénk.
Soroljuk, soroljuk a kérdéseket, de válasz híján újból és újból elnémulunk, mert amit a tükörben látunk, amiatt nem mernénk tekintetünket felemelni arra, aki igazán és teljes lényével szeret… És mégis itt vagyunk. Ez a „mégis” az óéveste csodája. Hogy botladozó, bûnös emberségünkben mégis eljuthattunk idáig. Hogy megfogyatkozó, sokszor ingatag hitünk ellenére Isten nem fordított hátat nekünk. Hogy nem voltunk készen a holnapi napra, de az mégis ránk virradt, mert nem voltunk egyedül, és volt értelme, hogy ránk virradjon. Hogy nem az Úr érkezése, hanem egészen más miatt virrasztottunk sokat a második és harmadik õrváltás idején, de õ akkor is ott volt velünk. Ez az, ami miatt óesztendõ utolsó estéje nem lehet soha profán hálaadás. Csak azzal képzelhetõ el, aki kéri tõlünk a felövezett derekat és a meggyújtott lámpást, de megbocsát, és új esélyt ad napról napra akkor is, ha készületlenül lát minket.
Ezzel a visszatekintéssel válik igazán ajándékká az átélt esztendõ. Mert ami jó volt, ami sikerült, amire szívesen emlékezünk, az csodává nemesül. Nem pusztán a szép emlékek nosztalgikus felemlegetése teszi ragyogóvá a boldog pillanatokat: gondviselõ, megváltó Urunk végtelen, kifogyhatatlan szeretetét látjuk, amikor nekünk, érdemtelen szolgáinak mégis felvillant valamennyit szeretetének kimeríthetetlen, áldást hozó fantáziájából.
A múló idõ fájó, érthetetlen pillanatait sem kell szõnyeg alá söpörnünk. Amíg van idõnk, hogy mindennap felismerjük küldetésünket, amíg van idõnk, hogy higgyünk, reméljünk a minden értelmet meghaladó szeretetben, amely megõriz bennünket a jövõnek, nem mondhatjuk, hogy mindennek vége, minden lezárt, a holnap már nem hozhat semmi olyat, ami gyógyít, ami örömöt ad.
Az új esztendõt Jézus nevében kezdjük majd. Annak a Jézusnak a nevében, akinek ma esti szavai tükröt tartottak elénk, hogy meglássuk, mi mindenben voltunk kevesebbek, mint ahogyan azt õ meghagyta nekünk. Annak a Jézusnak a nevében, aki a tükörben látható, sokszor csúnya, eltorzult arcot is szépnek látja, mert az övéi vagyunk, mert szeret bennünket, mert az életét adta értünk.
A holnap még semennyire sem bontakozik ki az ismeretlenség homályából, de az, aki holnap és életünk minden napján a maga teljes szeretetében megismerhetõ, velünk lesz: ebben biztosak lehetünk. Õ tartott meg a búcsúzó év alkonyáig, õ fogja meg a kezünket, hogy vezessen minket, õvele és õbenne lehetünk reménységgel, hogy a múló idõben a múlhatatlanság felé fordítja lépteinket.
Legyen derekunk felövezve, lámpásunk meggyújtva, mert õ jön, hogy övéi legyünk ott, ahol nem múlik és nem kezdõdik semmi: örök országában, az örök új esztendõben.
Úr Jézus Krisztus! Hálát adunk neked, hogy megtartottál minket. Te taníts bennünket a múlttal, hogy a jövõ mint felkészült, utadat járó, mindörökké veled maradó tanítványaidra köszöntsön ránk. Ámen.
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
A búcsúzás gondolatai 12 éve, 4 hónapja
|
|
|
Elmúlt a 2011-es év, és beléptünk az újba, a 2012-es esztendőbe.
Kérdések merülnek fel bennem; -
- Az életem előbbre jutott-e az Úrban?
- Növekedtem-e Krisztusban?
- Hozzájárultam-e a hívők közösségének építéséhez?
- Életem termett-e gyümölcsöt Krisztus dicsőségére?
Talán sok nehézségen kellett átmennünk. De amiről nem szabad elfeledkeznünk, hogy az út az atyai házhoz a könnyek földjén halad keresztül, melyek nemcsak a bajokról, hitünk megpróbáltatásairól tanúskodnak, hanem inkább a nehézségekben szerzett tapasztalatainkról.
A szívünknek Istennel való megtapasztalásai, csendes közösségei, ha könnyekben fejeződnek is ki, áldás forrásává válhatnak. Ha a mi erőnk Istenben van, akkor a könnyek völgyét szellemi áldások forráshelyévé változtathatjuk.
Az Istenhez vezető keskeny úton korai (őszi) eső hull, amely a földet előkészíti a vetésre, és áldásokat hoz. Isten Szentlelke alászállt, hogy a szívet frissítse, és örömöt szerezzen.
Az is igaz, hogy megbotolhatunk, tétovázhatunk, vagy elgyengülhetünk a követésben, sőt meg is állhatunk. De tudjuk, hogy Istennek minden gyermeke haza fog érni az atyai házba. Erre az Úr Jézus Krisztus adta a garanciát az övéinek.
“Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (János 10:27-29)
Isten gyermekei így vándorolnak napról napra tovább, erőről erőre, felfrissülve a forrás és a fentről jövő eső által minden új napon és új útszakaszon. Hol egyik, hol másik lemaradhat a tekintetünk elől, de mindegyik megjelenik majd Isten előtt, és ott végül mindannyian együtt örvendezhetünk!
„Boldog az az ember, akinek Te vagy ereje, aki a Te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárassza áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.” (Zsoltárok 84:6-8)
Kívánom, hogy 2012-ben újult erővel haladjunk a számunkra kijelölt úton!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott és békés újesztendőt minden kedves ismerős és ismeretlen látogatómnak itt a szadai honlap fórumán.
Közel két és fél éven át, jelentkeztem napról napra, rendszeresen három helyen is a virtuális térben, hogy írásaimmal segítséget, esetleg vigasztalást nyújtsak, vagy csak csupán örömet szerezzek embertársaimnak. Sajnos ezt a rendszerességet a jövőben már nem tudom nyújtani, ezért nem folytatom tovább a bloggírást.
Búcsúzom tőletek a fórumon, az Úr áldjon benneteket!
Mihály Sándor
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Fórum
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
