|
(Hit)Életünk a mindennapokban 14 éve, 10 hónapja
|
|
|
Nyári gondolatok
Nyár van. Az üdülések, a szabadságok és a lazítás időszaka.
Befejeződött az iskolaszezon. Gyülekezeteinkben is sokfelé szünetelnek a hittani, a gyermekbibliaköri és ifjúsági alkalmak, sok helyen az énekkarok sem működnek. Foghíjasakká válnak vasárnaponként a templomi, az imaházi padsorok. Talán magunk is könnyebben hagyunk ki egy-egy gyülekezeti alkalmat, még ha itthon is vagyunk.
Megszoktuk, ez a nyári időszak velejárója.
Nem is volna ez olyan nagy baj, ha...
Bár küldetésünkből - a lélekmentés szolgálatából - nem lehet szabadságra menni. Jézusunk, amikor a nagy miszszióparancsot kiadta: "Menjetek, tegyetek tanítványokká mindenkit!" - nem tette hozzá: "Kivéve nyáron. Akkor leállhattok, akkor lazíthattok, akkor félretehetitek a küldetést egy kicsit. Aztán majd újraindultok." Nem olvasunk ilyet a Bibliában.
Ami a nagyobb baj lehet a nyári lazítással kapcsolatban, hogy talán többeknek megtetszik ez a hitéletforma, és már ősszel sem akarnak újraindulni. Talán úgy érzik, hogy ez a lazább forma is elég hívőségük megélésére. Úgy érzik, hogy ez is elég a misszióparancs betöltésére. Talán ezt mondják: "Tőlem ennyi telik, én nem tudok szolgálni, különben is annyi dolgom-bajom van az életben. Örüljenek a testvérek, hogy egyáltalán néha látnak a gyülekezetben!" Ilyen gondolatai is lehetnek egy-egy véglegesen lazító formára állt testvérnek.
Sokszor nagyon nehéz szakítani ezzel a formával. A jóindulatú feddésnek sokszor komoly sértődés a vége. Tehát ebből következően nem is merünk egymásnak szólni, ha ilyet tapasztalunk. Ha pedig több ilyen "lazító" testvér is van egy-egy gyülekezetben, a sátán már részben célt is ért. Neki sokszor elég az, ha valakit el tud juttatni ebbe az állapotba. Így a gyülekezet hatékonysága jelentősen lecsökken, és ha tovább terjed ez a ragály, akkor a közösség szépen lassan elsorvad.
Felvetődik a kérdés: Mit tehetünk ellene? Mit tehetünk, hogy a mi gyülekezetünkben nehogy felbukkanjon ez a jelenség?
Figyeljünk jobban egymásra nyáron is! Foglalkozzunk többet azokkal, akik úgymond a "nyáj szélére" kerültek! Szeretettel emlékeztetve őket arra az állapotra, amikor konfirmáláskor, vagy bérmálkozáskor, vagy éppen amikor a bemerítőmedence szélén megállva átadták életüket Megváltójuknak, az nem a "lazítás" állapota volt. Talán így elérjük, hogy ráébresztve őket állapotukra, a szélekről visszakerüljenek a fősodrásba, visszaálljanak arra a helyre, ahol a gyülekezet és Urunk is látni szeretné őket.
A nyár a "lazítás időszaka", kezdtem írásom elején, de nem muszáj ennek így lennie. Végezzük ezen időszakban is Istentől kapott erővel, lendülettel és küldetéstudattal a ránk kiszabottakat, ha kell, egymást is erősítve, hogy ne a lazítás legyen ránk jellemző, hanem az az önfeláldozó élet, amelyre elhívott bennünket!
Kívánok mindenkinek nagyon sok áldást 2009 nyarára!
Mihály Sándor
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Válasz:(Hit)Életünk a mindennapokban 14 éve, 9 hónapja
|
|
|
Isten ajándéka a békesség
Minden Isten ajándéka. Minden tökéletes és jó ajándék tõle származik. Forduljunk teljes lényünkkel Gondviselõ Istenünkhöz, aki ma is nagy örömmel és készségesen elfogad, és áldott vezetésérõl kíván biztosítani. Istenünk, Ézsaiás próféta által mondja nekünk ezeket az igéket: "Kinek szíve reád támaszkodik, megõrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik!" (Ézsaiás 26:3)
Olyan útravaló ez, amelynek értéke igen nagy, gyakorlati haszna pedig felmérhetetlen. Az igeversből három gyakorlati igazságot jegyezhetünk meg.
1. A fölkínált kegyelem
Isten minden munkája csupa kegyelem. Mi csak büntetést, ítéletet érdemlünk, mert bûnösök vagyunk. A bûnnek zsoldja pedig halál. Kiérezhetõ az Igében Istennek mindenki számára felkínált kegyelme, amely szerint szívével Istenre támaszkodhat. Egy embert sem zár ki ebbõl a kegyelembõl, sõt mindenkinek készségesen felkínálja. Igen, ma még a Mindenható Istenre támaszkodhat a te szíved is. Ezt Õ rád bízza. Igen sokan vannak, akik nem teszik ezt, noha megtehetnék, csak akarniuk kellene, mert az Úr ezt mindenkinek felkínálja és biztosítja.
Szívünk gyenge, ingadozó, csalárd, törékeny és kiszámíthatatlan. Utunk kemény, veszélyes; erõnk feletti próbákkal és kísértésekkel teljes. A mi Teremtõ Istenünk jól tudja, hogy szükségünk van Õrá, azért kínálja fel magát nékünk. Ha érzed, hogy Istenre van szükséged életedben, Õ kéznél van. Igénybe veheted teljes bizalommal és javadra lesz. Azonban Õ nem erõszakolja magát senkire, így te rád sem, de készen áll, hogy jelenlétével megajándékozzon téged. Szabad neked is Istennel indulni és járni a mindennapokban, sõt, egész életeden át!
2. A személyes tennivaló
A kegyelem teljes fölkínálásával az Úr rámutat személyes feladatunkra is. Egyértelmûvé teszi minden ember számára, hogy ez nem csak lehetõség, de feladatunk is, hogy szívünkkel Istenre támaszkodjunk. Benne biztos, örök kőszikla alapunk van. Az Úr biztos segítõnk minden körülmény között. Bármilyen lesz az utunk, bármilyen veszély és próba vár ránk, Rá mindig számíthatunk. A feltétel: hogy a szívünkkel támaszkodjunk Istenre! Sokan csak szóval teszik ezt, ahogy Isten mondja: "E nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tõlem..." (Ézsaiás 29:13)
Ne csald meg magadat, mert Istent nem lehet félrevezetni. Õ teljes szívedet kéri. Add Neki a szívedet teljesen és akkor a többi már nem nehéz. Isten hûségében teljesen megbízhatsz. Benne még soha nem csalódott senki. Csak akkor tudsz szíveddel rá támaszkodni, ha megbízol Benne. Általa lehet szívünk erõs, diadalmas, Isten tetszésére való.
Csodálatos, hitbeli döntés eredménye szívünknek Istenre támaszkodása. Ezt azonban senki sem teheti meg helyetted! Ez kizárólagosan a te személyes tennivalód. S hát, miért ne tennéd ezt meg, hiszen saját boldogságodat biztosítja ezzel szeretõ Istened!
3. A teljes békesség biztosítása
Istennek egyik legcsodálatosabb ígérete van itt megfogalmazva. Ha valaki Őt engedelmesen elfogadja és szívével, teljes életével Rá támaszkodik, akkor megtapasztalja Isten megõrzõ kegyelmét. Megõrzi azt teljes békében, mert bízik az Úrban! Biztos oltalom van Isten által mindazoknak, akik Benne bíznak. A legbiztosabb kezekben van életünk, ha teljes szívünkkel az Örökkévaló Istenre hagyatkozunk. Egy pillanatra sem bizonytalan a helyzetünk, mert tudjuk, hogy az Övé minden hatalom mennyen és földön.
Minden nap ezernyi veszély fenyegeti életünket, testünket és lelkünket egyaránt. Te kire bízod magad? Ki ad neked teljes biztonságot és oltalmat? Az évszázadok folyamán sok hithõs példája biztat és bátorít arra, hogy ragadd meg te is Istennek felkínált oltalmát.
Számíthatunk nehéz napokra, kísértésekre, próbákra, nehézségekre a mindennapi élet kemény harcában.
Maga Jézus mondja ezt: „E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok; én meggyõztem a világot!” (János 16:33b) Az Ő védõ szárnyai alatt teljes béke, nyugalom és biztonság van mindenkor számunkra. Erre van ma is nagy szüksége minden embernek, azért kínálja fel ismételten a kegyelmet.
Mihály Sándor
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2009-07-18 16:09 : .
|
|
|
Válasz:(Hit)Életünk a mindennapokban 14 éve, 9 hónapja
|
|
|
Gondolatok a keresztről!
„Mert a keresztrõl szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek,
de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.”
(Pál apostol Korinthusbeliekhez írt 1. levele, 1. rész, 18. vers)
Jézus Krisztus, Istennek báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ez azt jelenti, hogy Ő azért jött, hogy elrendezze a világ bűn-kérdését. A bűn a világ, az egész emberiség legégetőbb kérdése. A Jézus Krisztusról szóló evangéliumok a bűnbocsánat evangéliumai, a bűntől és annak átkától való szabadulás örömhírét szólják. Azt jelenti, hogy van bűnbocsánat, van szabadulás és lehetséges egy új élet.
Jézus Krisztus minden tanítása, összes cselekedete és egész élete ezen evangéliumok hirdetése és kiábrázolása. Jézus bűnbocsánat, szabadulás és új élet szerzését azonban legvilágosabban a keresztről való beszéd hirdeti nekünk. A megfeszített Krisztusról szóló evangéliumban van a bűnbocsánat kegyelme, a szabadítás ereje és az új élet lehetősége. Az evangélium nem bölcsesség, még kevésbé szólásban való bölcsesség, hanem Jézus Krisztus halála és vére bűntörlő erejének egyszerű feltárása.
A keresztről szóló beszéd talán valóban bolondság és botránkozás az elveszőknek, de minden hívőnek Isten üdvösségre megtartó hatalma és szeretete. Amíg ezt meg nem érted, amíg nem tudsz ebben örülni, amíg nem tudsz bizonyságot tenni arról, hogy ez a kereszt mentett meg a kárhozattól, amíg a megfeszített Krisztusban fel nem ismered Megváltódat, amíg oda nem adod magadat teljesen ennek a megfeszített Krisztusnak, - mindaddig minden hiábavaló.
Csak egy megtartó hatalom van, egyetlen üdvözítő erő ebben a világban: a golgotai kereszt. Mindaddig vádol az ellened szóló kézírás, míg tudomásul nem veszed, hogy Jézus Krisztus felvitte azt helyetted a keresztfára. Mindaddig fogoly vagy, ítélet alatt vagy, mindaddig régi életed tovább romlik, míg hittel magadévá nem teszed a golgotai kereszt üdvözítő evangéliumát. Jézus Krisztus halálában van a bűnbocsánat, a szabadulás, az új élet: az üdvösség.
Aki saját életében meglátta már a bűn átkát és nyomorúságát, az tud valamit az Isten és az ember közötti távolságról. Aki már keserű könnyeket ontott bűnei miatt, az tudja: a bűn nem ártalmatlan szépséghiba. A bűn egészen más. A bűn az öntelt „Én” lázadása Isten és az embertársak ellen. Isten nem bocsáthat meg minden további nélkül az embernek. Nem lehet közösségben a bűnösökkel, mivel Isten igazságos. Szükséges volt tehát a kereszt. Isten Fia a kereszten magára vette a halálos ítéletet, mint igaz a nem igazakért, és így elégítette ki Isten szentségét és igazságosságát. Ezért nyilváníthatja Isten igaznak mindazokat, akik az Úr Jézus Krisztusban hisznek. Mert a büntetést Isten Fia hordozta el. Ő tett eleget Isten igazságosságának!
"... tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1Pt 1:19)
Miután Jézus elhordozta büntetésünket, lezárult a bûn-ügy. Az igaz Bíró meghozta az ítéletet, hogy a világon minden bûnt a Jézus nevû vádlott követett el, és az embert bûncselekmény hiányában felmentette. Isten megbékélt velünk, emberekkel.
Ez Jézus kereszthalálának értelme.
Jézus keresztjére nézve észre kell vennünk, hogy annak, ami egykor történt, következményei vannak személyes életünkre nézve. A kereszt két szára két irányt jelöl. A függõleges az Isten és az ember között történt megbékélést mutatja, a vízszintes azt, hogy embertársainkkal is megbékéltet Jézus Krisztus keresztje. Ez hosszú, egész életünkön át tartó folyamat. Jézus szava, amely arról szól, csak az lehet az õ tanítványa, aki naponta felveszi a maga keresztjét, erre figyelmeztet. Megbékélni embertársainkkal, talán éppen a házastársunkkal, családtagjainkkal, munkatársakkal, szomszédokkal; megbocsátani azoknak, akik ellenünk vétettek – ez a mi keresztfelvételünk. Erre kap erõt az, aki megbékélt Istennel. De az emberekkel való megbékélés nélkül hiteltelenné lesz az Istennel való megbékélésünk. Így lesz Jézus keresztje az élet forrása, mert benne valósul meg Isten irántunk való megbocsátó szeretete és a mi embertársaink iránti megbocsátó szeretetünk.
Ma mindannyiunknak szól az üzenet: békülj meg Istennel, és új teremtéssé leszel.
Mihály Sándor
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2009-07-27 21:36 : .
|
|
|
Válasz:(Hit)Életünk a mindennapokban 14 éve, 9 hónapja
|
|
|
Az idején mondott szó
„Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek”
(Prédikátor könyve 3:7)
Az idézett igevers részlet igazolja, hogy a két fogalmat, a két cselekvést nem szabad kijátszani egymás ellen; mindkettőre rendkívül nagy szükség van a maga helyén, a maga idején: „Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó!” (Példabeszédek 15:23) másrészt pedig: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat” (Példabeszédek 17:28)
Körülbelül három esztendőre van szükség ahhoz, hogy az ember megtanuljon beszélni, de egy élet is kevés ahhoz, hogy megtanuljon hallgatni. Nemcsak általános értelemben van ez így, de missziói szempontból is.
EMBERI KAPCSOLATAINKBAN nap, mint nap tapasztaljuk, hogy az embereknek nincs idejük, nincs türelmük egymást meghallgatni. Ennek egyenes következménye, hogy nem is értik meg egymást. Isten szavát is úgy értettük meg, hogy meghallgattuk.
„A hit hallásból van” (Róma 10:17) Egymást is akkor érthetjük meg, ha meghallgatjuk. Nehéz ez azért is, mert tele vagyunk saját gondolatainkkal, saját gondjainkkal. Minden egyes meghallgatás – úgy véljük – újabb gondot adna, s nekünk elég a magunk baja. Ha a nem hívő ember így gondolkodik, ezen nem csodálkozhatunk, de ha a keresztyén ember vélekedik így, akkor arra kell következtetni, hogy csak névleg keresztyén (krisztusi). Krisztus ugyanis nem azt kereste, ami neki jó, hanem ami másoknak, az egész világnak.
A hallgatásra is igaz, hogy „ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is” (Filippi 2:4) Az emberek tele vannak mondanivalóval, s nincs, aki meghallgassa őket. Sokan szeretnék, ha meghallgatnák őket, de elfelejtik, hogy „amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” (Máté 7:12)
Aki megtanul hallgatni, arra oda fognak figyelni.
Aki megtanul hallgatni, annak sok barátja lesz.
Ha barátokat akarunk szerezni Jézus Krisztusnak, akkor érte kell meghoznunk ezt az áldozatot. A lelki munkában sokszor azért vagyunk használhatatlanok, mert nem tudunk hallgatni. Azt gondoljuk, hogy nekünk csak beszélnünk kell, s hogy szavainkat a hallgatók megjegyzik, szívükbe zárják, s az elvégzi bennük a munkát. Pedig az emberek nem azt jegyzik meg, amit mások mondanak, hanem amit ők gondolnak arról, amit mások mondanak.
Szükségünk van a hallgatásra olyankor is, amikor rosszat mondanak rólunk. Ha igaz, akkor azért, mert a mentegetéssel nem lehet helyrehozni a hibát, csak mélyíteni. Szükségünk van a hallgatásra olyankor is, amikor igaztalanul vádolnak minket.
Tudsz-e hallgatni? Beszélni sem könnyű, de hallgatni még nehezebb. Néha kimondatlan is azt gondoljuk, hogy Isten országának ügyét a nagy szavak döntik el. Pál apostol azt mondja: „Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben” (1 Korinthus 4:20) Gondoltál-e már arra, hogy hallgatásodban legalább annyi erő lehet, mint beszédedben? Isten töltheti meg mindkettőt erővel, ha akkor szólunk, amikor szólni kell, és akkor hallgatunk, amikor hallgatni kell.
"Ímé az én szolgám... Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán."
(Ézsaiás 42:1-2)
Ez az ige elmondja,hogy mit nem csinál Jézus. "Nem kiált és nem lármáz." Ennyi a mondanivalója: az én szolgámban csend uralkodik. Biztosan ismeritek, hogy milyen az, amikor valakiben csend uralkodik. Mi azért lármázunk, mert szívünkből hiányzik a csend. Nem kell mondanom, hogy a világ mennyire fél a csendtől.
Vajon nem azért nem tudok sokszor csendességet tartani, mert belül nincs csend?
Mi van a szívedben? Harag, gyűlölet?
A gyűlölet mindig azt öli, aki hordozza. A másikra haragszom, de engem öl. Isten gyermeke is hordhatja magában a haragot, és akkor a Biblia szerint harag edénye.
Az ember saját akarata a legnagyobb lárma. Különösen, amikor valaki nem azt akarja, amit én szeretnék. Minden érv amellett szól, amit én akarok. Aki ezzel az akarattal szembe kerül, velem kerül szembe. (Környezetedben ismersz ilyet?)
Minden bűn lármát csinál. Utána érvelni kell, mit miért csináltam. A védekezés az indoklás borzasztó zajjal jár. Amikor az ember dicsekszik, az is nagyon lármás. (Környezetedben ismersz ilyet?)
Az én szolgám nem kiált, nem lármáz, mondja az ige. Miért? Mert nincs saját akarata. Isten akarata az ő akarata. Nincs igaza, nincsenek jogai. Sokszor annyira mondom a magamét, hogy a másikat meg sem tudom hallani. (Környezetedben ismersz ilyet?)
"Nem kiált és nem lármáz és nem hallatja szavát az utcán." Persze nem azon múlik, hogy az ember mennyit beszél. Világíthat az énje akkor is, ha egy szót sem szól. A fölényesség, hogy valamit jobban tudok, vagy a másik ember lekezelése, nem is kell mondjam, mennyire lármás. (Környezetedben...?)
Jézushoz azért mentek az emberek, mert a szeretetnek ez a csendje fogadta őket. Itt nyugodtan beszélhetsz, itt meghallgatnak, itt megértenek, és vidd magaddal őt is..., tudod, akit a környezetedben ismersz!
Mihály Sándor
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2009-07-31 15:55 : .
|
|
|
Válasz:(Hit)Életünk a mindennapokban 14 éve, 9 hónapja
|
|
|
Ne állj ellen az Úr hívásának!
„Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk:
Ma, amikor majd halljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket.”
(Zsidókhoz írt levél 4:7)
Hitünket talán a várakozás teszi leginkább próbára. Nem szeretünk várni. Pedig az életünk idejének nagy része ezzel telik. Várunk, hogy sorra kerüljünk a postán, várunk a buszra és a vonatra. A reggeli rohanásban még a pár perces várakozás is örökkévalóságnak tűnhet. Ültünk már hosszú perceken át a „váró”-termek valamelyikében figyelve, hogy mikor kerülünk sorra? Csak várunk és morgunk, feszengünk magunkban. Zúgolódunk, méltatlankodunk. A türelmünk persze nagyobb dolgokban is próbára van téve. Várunk az „Igazira”, a gyermekre, a jó munkahelyre, arra hogy a dolgok jóra forduljanak. Átéljük ezeket minden nap.
A hívő ember várakozása kiegészül még valamivel. Várunk Isten ígéreteinek teljesedésére, a célba érkezésre. Hisszük, hogy Jézus visszatér, vissza kell jönnie. De mikor? Meddig kell itt gyötrődni, szenvedni, vándorolni?
A fent említett igeszakasz Izrael életének egy adott eseményére utal. Arra az időre, amikor már halálosan belefáradtak az örökös vándorlásba. Egyiptomból Kánaánig talán néhány hét alatt is eljutottak volna. Ehelyett negyven évig meneteltek. Nehéz lenne eldönteni, hogy Isten vagy a nép türelme lett jobban próbára téve.
Jelen történetünkben (lásd: 2 Mózes 17:1-7) a nép fáradt, szomjas ezért vizet kér. Lehetőleg azonnal. Zúgolódnak, perlekednek Mózessel és Istennel. Mentek Isten után, de szívük még Egyiptomban volt. Engedelmeskedtek egy ideig, de mivel nem szívből jött, lázadáshoz vezetett.
Végül Isten azt mondja: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép.” Ezek után adta Mózes a Massza, vagy Meriba nevet a helynek utalva arra, hogy „így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?”
Isten ígéretei bizonyosak. Célhoz fogunk érni, meg fogjuk találni nyugalmunkat, csak bízzunk benne. Isten azt mondja ma: kapsz egy újabb napot. Talán ez próbára teszi a türelmedet, hitedet, de ad egy lehetőséget is. Istent nem az érdekli, hogy milyen hamar visz minket a mennybe, hanem hogy olyan legyen a jellemünk, hitünk, szívünk, hogy oda vihessen.
Ha hallgatsz hangjára, és nem zúgolódsz, akkor nyugalmat találsz. Most magadban, és majd akkor az ígéret földjén.
Mihály Sándor
|
|
Mi-Sa
|
|
|
|
|
Válasz:(Hit)Életünk a mindennapokban 14 éve, 8 hónapja
|
|
|
AZ IMÁBAN REJLŐ ERŐ
„És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.”
(Jakab levele 5:15)
Az összekulcsolt kéz a lélek univerzális nyelvezetének része. Mindenhol a világon, legyen az Keleten vagy Nyugaton, buddhistáknál, hinduknál, zsidóknál vagy keresztyéneknél, áhítatos pillanatoknál a kezek spontán összekulcsolódnak.
A bibliában ugyan sehol sem szerepel az, hogy tedd össze a kezed, vagy kulcsold össze a kezed imádkozás alatt. Sem Jézustól, sem pedig az apostoloktól ilyesmit nem olvashatsz. Azonban az, hogy nincs benne a Bibliában az összekulcsolt kéz, egyáltalán nem baj. Attól még lehet imádkozni összekulcsolt kézzel, hiszen ez nem bűn. Van aki letérdel, és nem teszi össze a kezét úgy imádkozik, van, aki lehajtja a fejét, úgy imádkozik. Istennek mindegy, hogyan imádkozol, csak az tiszteletteljes legyen, és összhangban legyen az akaratával. Szerintem az összekulcsolt kéz könyörgést fejez ki, és egyfajta alázatot Istennel szemben. Az eredete nem tudható. Valaki kitalálta, és azóta használjuk. Valószínűleg szülőről-gyermekre szállt ez a szokás, és még az is lehetséges, hogy már Ádám és Éva idejében is megvolt.
Az ima éppen olyan lételemünk, mint a légzés. Hogy hivők vagyunk-e vagy nem, nem fontos: Mindegyikünk életében eljön az az időpont, amikor a magasabb hatalomhoz fordulunk, segítséget kérünk vagy anyagi haszon után esdeklünk. Ha megnézzük a különböző vallások tradícióit, az ima fontos rész majdnem valamennyinél. Krisztus a Hegyibeszédben elmondja az ima jelentőségét, milyen legyen az ima tartalma, és miért imádkozzunk. Tanítványait így intette:
„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti Atyátok is tökéletes”
(Máté 5:48).
Ez valóban keresésünk csúcspontja: oly tökéletessé válni, mint Égi Atyánk. Ezen cél eléréséhez az imának kulcsfontosságú szerepe van. Istenhez imádkozni azt jelenti, hogy valamilyen módon kapcsolatba kerülünk vele. Bizonyos fokig hidat kovácsolunk a véges és a végtelen között. Ez az ima igazi értelme.
A Teremtőhöz fűződő kapcsolatunk formája különböző lehet.
KÉRŐ IMA: Istenhez világi dolgokért imádkozunk. Ez a leggyakoribb. Ha valamit meg akarunk kapni, ilyen kérő imával fordulunk Istenhez. Ha ez anyagi dolgokat is kér, mégis van az ilyen imának egy benső spirituális jelentősége. Ha az ima őszinte, akkor az azt mutatja, hogy hiszünk egy magasabb hatalomban, egy magasabb Lényben, hiszünk a segítségében. Ahogy elkezdünk nőni, fejlődni érdeklődésünk a világi dolgokról elterelődik és a végtelen szeretet védelme felé fordulunk, amelyet ez a hatalom biztosít. Fölhagyunk a világi szükségleteinkkel foglalkozó gondolatokkal, mert fölismerjük, amit Jézus mondott:
„… mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle”
(Máté 6:8).
HÁLAADÓ IMA: megköszönjük, amit kaptunk, Istent úgy látjuk, mint a szerető Atyát, aki mindent megad nekünk, s jobban tudja, mint mi, hogy mi jó nekünk. Ez a magatartásváltozás döntő jelentőségű. Spirituális fejődésünk fontos lépcsőfokát jelzi, amelyen újjáalakul nézetünk az elfogadásról és megértésről. Mindent elfogadunk Istentől, független attól, hogy mit gondolunk, vagy mit mondanak mások. Fölismerjük, Isten akarata a javunkat szolgálja. Nemcsak örülünk annak, amit Őtőle kapunk, hanem hála önti el szívünket. A vallások legtöbb imája kérő vagy hálaadó ima. Ha azonban továbbfejlesztjük magunkat, elérkezünk az ima harmadik lépcsőjéhez, ahol segítséget és útmutatást esdeklünk, hogy visszatérhessünk Atyánkhoz.
ÚTMUTATÓ IMA: Isten mutassa meg az utat Őhozzá. Isten mindig segít, ha megnő a vágy Őutána. Leküldte Jézust, mint megvalósított embert, aki egy Ővele, aki direkt kapcsolatban áll Vele. Krisztus ezt így fejezte ki:
„Én és az Atya egy vagyunk”
(János 10:30).
A Mester talán olyan embernek tűnik, mint mi. A valóságban azonban nincs elválasztva Istentől, mint mi. Képes megmutatni nekünk az utat vissza az Úrhoz, hiszen egy vele és megoldotta a halál és élet misztériumát. Ha Isten utáni vágyunk a tökéletes Mester alakjában választ kapott, akkor imánk egy további jelentést kap. A Mester szeretetéhez, türelméhez és végtelen kegyéhez semmi sem fogható. Szeretetéből minél több válik bennünk tudatossá, annál inkább felismerjük a saját gyengeségünket. Imánk visszatükrözi hálánkat, az a hálát, mely saját bűneink és korlátaink fölismerése is. Minden nappal hibáink tudatossá válnak. S ezeket a hibákat a Mester lábához tesszük, átadjuk neki. Itt kezdődik az ima negyedik formája.
ESDEKLŐ IMA: bocsánatért, kegyért és könyörületért fohászkodunk, miután felismertük bűneinket. Fölismerjük, saját erőnkből sohasem érnénk el célunkat. Egyedül a Szeretet Isten kegye, könyörülete és szeretete mozgat bennünket az úton a cél felé. Hibáink és bűneink felismerése döntő pont. Ettől kezdve kézen állunk, hogy egyre inkább átadjuk magunkat a Mester útmutatásainak és tanácsainak. Az ima összekötő kapocs ember és Isten között, a behatárolt és a végtelen között. Ha elérjük ezt a szintet, ahol a Teremtő fontosabbá válik, mint a teremtése, akkor máris az ima legmagasabb fokánál vagyunk. Ez az a lépcsőfok, ahol eggyé válunk az Úrral. Ez az egyetlen út, amely egyenesen vezeti lelkünket Istenhez.
Mihály Sándor
SPURGEON BÖLCS MONDÁSAI AZ IMÁDSÁGRÓL
Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.
Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint miden élet adóját.
Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.
Az ima ereje olyan nagy, hogy képes azt a kart mozgásba hozni, mely a világot mozgásba hozta.
Az imádság belélegzi az Isten szeretetét és kegyelmét, és kileheli az Isten dicséretét.
Imádkozni csak az tud, aki állandóan Isten jelenlétében él.
Másokért könyörögni annyi, mint Krisztussal együtt munkálkodni. Ő is könyörög az Atyánál az emberekért.
Ne mondd az embereknek: imádkozni kell, hanem, hogy szabad imádkozni.
Jézus a szívünk vendége. Ne legyünk szótlanok mellette. Szóljunk a vendéghez, Ő várja azt.
A gond az imádság karjaiba űz, az imádság pedig kiemel a gond karjaiból.
Az igazi imádság feltétlen engedelmességből fakad.
Az imádság lelkének elnyerésénél jobbat nem kívánhatunk, mert az imádság Isten csodáinak kincsesházába és a szeretet szent kamrájába vezet el bennünket.
Inkább imádkozz a szíveddel szavak nélkül, mint szavakkal, de szív nélkül.
Az imádság egy kapu, melyen át egy magasabb világba érünk. Imádság nélkül nincs újjászületés, bűnbocsánat, megszentelődés, örök élet. Imádság nélkül nincs vigasztalás, nincs csoda, nincs igazi élet.
Jellemünket nem a külső körülmények alakítják, hanem imádkozó életünk.
Többet imádkozzál, többet gyakorold hitedet, többet várj türelmesen Istenre, és az eredmény áldás lesz, bőséges áldás.
|
|
Mi-Sa
|
|
Utolsó szerkesztés: 2009-08-21 15:41 : .
|
|
|
Fórum
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
